Erdőmentők

Erdőmentők

Erdőket, Vadakat, Életet mentünk

Környezet

Image

Küldetés

Az Erdőmentők Alapítvány egy közérdekű célokat megvalósító, közhasznú alapítvány, melynek elsődleges feladata az Erdők és a Vadvilág védelme, annak sérüléseinek helyreállítása. Programjainkat ma már több mint 1500 önkéntes munkájára alapozottan szervezzük országosan. Az elmúlt években számos közösségi megmozdulást szerveztünk a helyiek, a fiatalok és idősek, valamint fogyatékkal élők bevonásával az erdő értékeinek megismerésére és megőrzésére. Erdőtelepítési és ápolási, erdőtakarítási akciót, madáretetők kihelyezésével egybefűzött természetismereti sétákat, lápmentési akciókat, faültetéseket, hüllő- és kétéltű mentési akciókat tartunk. Önkénteseink segítségével több mint 100 tonna szeméttől szabadítottuk meg hazánk erdeit. Környezeti nevelési feladatellátásunk során, az iskolás és óvodás gyermekek játékos formában sajátíthatták el a madarakról való alapvető ismereteket és tanulhatták meg miként tehetnek értük. Több száz gyermek és felnőtt számára adtunk át olyan ismereteket, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a környezeti erőforrásokkal fenntartható módon, felelősségteljesen bánjanak a jövőben.

Gyűjtési cél

Segíts, hogy mi is segíthessünk! A támogatást az erdei élőhelyek és életközösségek helyreállítására, a mentési és mentesítési feladataink, fajvédelmi és környezeti nevelési programjaink megvalósítására fordítanánk.

Céljainkat számos eszköz révén valósítjuk meg, melyek közé a következők tartoznak:

  • Erdőültetés, erdőápolás, erdőtakarítás, illetve egyéb erdőművelési munkákba való bekapcsolódás;
  • Vadvédelmi feladatok ellátása;
  • A lakosság, illetve különösen érzékeny csoportok (Down szindrómával, daganatos betegséggel élő, hátrányos helyzetű gyermekek) bevonása az erdők gondviselésébe;
  • Vadvilágvédelmi járőrszolgálat fenntartása, az állandó megfigyelésért;
  • Vadvilágvédelmi laboratórium üzemeltetése, mely feladata a termőhelyi viszonyok becslése, tevékenységünk monitorozása, valamint a környezeti károk feltárása esetén a gyors reagálás segítése vizsgálati adatokkal, a környezeti károk indikálására;
  • Rendszeres ismeretterjesztő előadások szervezése különböző korcsoportok számára (nagy hangsúllyal az óvodásokra);
  • Tudományos kutatások végrehajtása, melyek segítik az élőhelyek fejlesztését;
  • Önkéntes szakembergárda képzése, akik képesek a különféle munkafolyamatokban koordinálni az előképzettséggel nem rendelkező önkénteseket.
  • Erdei Kereső- és Mentőszolgálat üzemeltetése.

Egyéb támogatási / kapcsolódási lehetőségek

A Természet sebeinek helyreállításához igazi összefogásra van szükség, ahol mindenkire számítunk, a legfiatalabbtól a szépkorúakig. Amennyiben szeretnél önkéntes csapatunkhoz csatlakozni, akkor azt https://erdomentok.hu/jelentkezes-onkentesnek/ oldalunkon teheted meg. 

Ha pedig az önkéntes szolgálaton túl segíteni szeretnél, akkor arról a https://erdomentok.hu/tamogathat-minket/ oldalunkon olvashatsz bővebben. Gyere, legyél az önkéntesünk és tegyünk együtt az Erdőkért!
 

Statisztikák

Gyűjtött támogatás
5 250 Ft
Termékek
3
Eladók
2
Aktualitások

Az Erdőmentők munkáját már a boonshelf weboldalán is támogathatod tárgyak eladásával vagy vásárlásával.

 

Kapcsolódó termékek